Tisztelt Választópolgár!
46 éves családapa vagyok. Feleségemmel három gyermeket nevelünk. Büszke vagyok arra, hogy a bácskaiak már négyszer bízták rám képviseletüket a Parlamentben, és 2010 óta Baja város polgármestereként is szolgálhatom az itt élőket.
Közös munkánk eredménye, hogy végre elkezdődhetett a bajai Szent Rókus Kórház új épületének megvalósítása. Óvodákat, bölcsődéket, könyvtárakat újítottunk fel. Megkezdődött a Baja–Érsekcsanád–Sükösd–Vaskút településeket érintő szennyvízcsatornázás. Megújult Baja történelmi belvárosa.
A legfontosabb feladatunk, hogy a térség megfelelő forrásokhoz jusson a települések fejlesztéséhez, a vállalkozások erősítéséhez, és ezen keresztül az itt élő emberek foglalkoztatásának bővítéséhez. Ehhez kérem a támogatásukat!